Az utóbbi pár napot Egerben töltöttük. Bár az alap program a kerítésfestés volt, azért bele tudtunk sűríteni egy kis szórakozást is. Ha már homár, legyen kövér - gondoltuk, és Egerben is étteremben ettünk. Na jó, azért oda nem véletlenül keveredtünk, mert egy ismerős dolgozik ott… Akivel nem sikerült találkozni, mert sajna pont most volt továbbképzésen… Hát majd valamikor máskor.

De kezdjem az elején. Egyik este elmentünk a Fekete Lóhoz címzett fogadóba.

Ez egy panzió és étterem, és ahogy láttuk, az Egriek is szívesen járnak ide enni. Ez szimpatikus számomra. Nem szeretem a kifejezetten csak a turistákra alapozó helyeket. Aznap este két felszolgáló igyekezett a sok vendég kedvében járni.

Ahogy leültünk, már jött is az egyik, első szavai: csülök nincs… Sajna az étlapon pedig nagyon sok csülkös finomságok vannak, bár én semmiképp nem ettem volna. A kedves kért egy túrós csuszát, én egy korsó sörrel megelégedtem. Az furcsa volt, hogy az egyszerű étel közel fél óra alatt került ki az asztalra. Előtte azonban egy még furcsább jelenség. A felszolgáló megjelenik egy kistányérral, rajta villa, a fokaiba tűzött szalvétával. Eddig nem is lenne érdekes, de rámkacsint, és mint egy virágot, leteszi a csupasz villát az asztalra.

Meg kell jegyezzem, az abrosz nem volt éppen makulátlan. Csak azt nem értem, hogy ha egyszer kistányéron hozza, akkor miért nem azzal együtt tette le?

Következő meglepetés az étel volt. Az étlapon túrós csusza volt feltüntetve, ami semmiképpen nem fodros nagykocka.

Túróstésztának elment, de nem erre számított a kedves, ja meg a túró és tejföl mennyiség kicsit kevés volt az amúgy óriási adag csupasz tésztához. A pörc nagyon finom volt, azt én is megkóstoltam. Mindeközben kértem még egy korsó sört.

Elérkezett a fizetés ideje, pincér hozza a számlát, rajta az összeg, megkapja, plusz borravaló, elszalad a visszajáróért, majd közli, hogy akkor inkább még kérne kétszáz forintot, mert most lártja csak, hogy a kollégája hozott még egy sört, tehát ha kap még 200 forintot, akkor leszünk rendben. Mondjuk ez is csak azért vicces, mert a kezében lévő összegbe belefért volna, de egy ilyen tévedés után is úgy gondolta, hogy ha a kedves vendég egyszer adott borravalót, akkor ami tapad az ragad, az neki jár… szóval kifizettük a különbözetet.

Azért az ismerősre való tekintettel adtunk még egy esélyt a helynek és így magunknak is. Pár nappal később újra elmentünk, és mind a ketten vacsoráztunk. Párom rántott szárnyas májat rendelt, én gombával és májjal töltött sertésszeletet. Azt már az előző alkalommal láttuk, hogy az adagok bőségesek és a húsételek nagyon gusztusosak. Nem kellett csalódni, mert tényleg szép adag ételt kaptunk, szépen tálalva. A máj apróbb hibáktól eltekintve finom volt a párom szerint, és én sem panaszkodtam a töltött husimra.

Fizetés után a szemben lévő érsekkertben sétáltunk, és megnéztük a nemrég (cca 8-10 év) készült szökőkutat. Aztán autóba pattantunk és irány haza.

Másnap délutánra is megszerveztünk egy kis programot. Irány a Szalajka völgy. Egertől autóval nincs messze. Amikor odaértünk épp egy nagyobb szünet volt a vonatok indulásában, ha jól emlékszem másfél órát kellett volna várni a következőig, így a kisvasút helyett felgyalogoltunk. Nagyon szép vidék, ha tehetjük, elmegyünk egy kicsit feltöltődni. Ha nem nézem a sok turistát, akkor még érezhető valami a hely ősiségéből. Most viszont a sok turista egyike meghívott minket jégrémezni a felső parkolóban lévő betérőben. Ugyanis találtam egy ezrest az út szélén, amit nem átallottunk saját magunkra fordítani. De nem ez az érdekes Van valami varázsa ennek a helynek, nem is kicsi. Útközben felfelé van egy pisztrángos. Füstölve, azonnal fogyasztható halakat árul. Semmi pénzért ki nem hagynánk, amióta megkóstoltuk. Nem árt valami pékárúval felszerelkezni, mert a néni azt nem tud adni a hal mellé, pedig kell hozzá. Mi is vittünk pár kiflit, amit még Bélapátfalván vettünk meg egy kisboltban. No de a pisztráng. Az valami mennyei. Meleg füstöléssel készül, vajpuha, alig van a halban szálka. Nagyon-nagyon finom találmány. Bár ott valami oknál fogva elfelejtettem a lakománkról képet készíteni, talán a nagy falatozás hevében, azért kerestem egy képet, ahol legalább valami hasonló látszik.

Na hát szóval csak a halat tessék nézni, mert ott se köret, se tányér nincs, a néni egyszerű zsírpapírba csomagolva adja a halakat, amit aztán el lehet vinni, vagy ott helyben el lehet fogyasztani. A padok elég furák, mert az ülőke mellett az asztal nekem is a nyakamig ért majdnem, de azért meg lehet enni a frissen szerzett zsákmányt. Ami még hiányzik, az a szalvéta, azt szintén nem ad a néni.

Evés után folytattuk a felfelé vezető utunkat. Hát kérem, ilyen tájon még a felséta is nagyon kellemes…

Ahhoz képest, hogy nyár van, meglepően sok víz volt a fátyol vízesésben. Minden üde zöld, és buja, mintha csak egy igazi őserdőben jártunk volna. A kisvonat végállomásán ebben a látványban van része az embernek:

A rét szélein tűzrakó helyek. Ha jól emlékszem, egy ízben a TV paprika is forgatott itt. Vagy a bandi a hegyről, vagy az a sorozat, amikor a természetvédelem volt a központban, de annak nem emlékszem a címére, Az viszont biztos, hogy nagyon jól megközelíthető hely. Autóval a kisvasút alsó végéig, ide meg a kisvasúttal lehet felhozni a cuccot. Aztán már csak a társaságon múlik a hangulat.

Kicsit lejjebb a sínek mentén, a rét szélén áll egy kiszuperált vasúti szerkocsi, abban van a büfé.

Hát lehet ilyen büfét kihagyni? Szerintem nem. Kedvesem egy jégkrémet evett, én egy hamburgert, mert látszatra nagyon is ínycsiklandó volt. Amikor a kezembe vettem, az illúzió elszállt. Ez már nem az a régi parasztburger, csalamádéval, a zsömléhez méretezett hússal… Azért ehető volt, csak nem az igazi.

Az újabb falatozás után már nem kellett sokat várni a vonatra, amivel ledöcögtünk a kocsihoz. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk a Szalajka völgyben megint, ahogy mindig.