Böjti étel vacsorára.
Hagymás babsaláta keménytojással
A következő recept eredetileg böjti étel volt. A húsvéti nagyböjt idején ették, mert tartalmas, de hústalan. Ez az időszak, és főként nagypéntek szigorú böjt, ilyenkor semmilyen állati eredetű ételt nem volt szabad fogyasztani. Eredetileg csak naponta egyszer lehetett étkezni, ezért a háziasszony vacsorára valami táplálót kellett főzzön a családnak. Halat, sajtot, vajat és zsírt nem lehetett használni, bár a halat amúgy sem tartották húsnak abban az időben. Én tojással szeretem, de eredetileg az sem lehetett benne. Ha csak a bab nem volt zsizsikes, nincs benne semmilyen állati eredetű dolog…
Nagyszemű barna babból szeretem. Be kell áztatni aztán megfőzni kis babérlevéllel és kevés sóval. Óvatosan, nehogy levesse a héját. Amikor félig megfőtt, mehet bele a tojás. A bab levében főzöd meg azt is, persze előtte jól le kell tisztítani. Ha megfőtt a tojás, kiveszed, mepucolod. Amikor kivetted, megy bele az előzőleg keskeny karikára vágott hagyma, hogy a forró vízben kicsit megereszkedjen, de nem kell főzni, csak hogy ne legyen olyan nagyon ropogós. Ha túl meleg volt a víz, akkor még kicsit vársz, amíg a hagyma belekerülhet. Végül a bab levét mintha salátalevet készítenél, kevés cukorral sóval ecettel beízesíted, hűtőben kihűtöd, és hidegen tálalod. A tányérba bőven kerüljön mindenből, bab és lé is, illetve a tojások. Én azért szeretem a bab levében főzni a tojást, mert ahogy kicsit megrepedezik a héja, alatta a fehérjén szép márványos mintát hagy.
Elkészíteni igen egyszerű, és nagyon finom, Legalább is én ki nem hagynám így húsvét idején. Jó étvágyat hozzá.
Találtam egy oldalt, ahol kicsit bogarászva érdekes húsvéti ételekre bukkanhatunk.