Ígértem, hogy a napokban leírom, mit tapasztaltunk a nyaralásunk alatt. Azt előre mondanám, hogy elég lehangoló a kép. Összességében azt nem értem, hogy ilyen kínálat mellett miért sírnak a vendéglátósok, hogy nem mennek a vendégek. Négy nap, négy étterem, és egy van csak, amibe máskor is visszamennénk. No de kezdjük az elején.

Első este egy régi helyre mentünk, ahol már jártunk. Szeretem a régi helyeket. Erzsike borozó.

 

 

Hangulatos pince helység a József Attila utca elején. A pultnál szimpatikus hölgy szolgál ki, maga a tulajdonos, akit nem meglepő módon Erzsinek hívnak. Helybeliek is szívesen betérnek ide egy-két pohár borra, egy kis beszélgetésre. Valóban nagyon hangulatos, szimpatikus hely, bátran merem ajánlani mindenkinek. Talán egy apróság, amit észrevettünk, hogy nincs étel, még egy zsíros kenyeret sem tudott nekünk adni vendéglátónk. Nagy jókedvünkben úgy eltelt az idő, hogy háromnegyed tízkor indultunk neki a település éttermeinek, mert vacsorázni kell.

 

Első meglepetés, a főutcán egyetlen éttermet nem találtunk, ahol tízkor még működött a konyha. Így a biztonság kedvéért előzőleg a pincében vásárolt borral a kezünkben, éhesen tértünk haza. Semmi baj, legalább beszélgettünk egy nagyon jót a csillagos ég alatt. Így az este végül is nagyon jól ért véget.

Szállásunk közel volt a vasútállomáshoz, a tulajdonképpeni belvároshoz, ha szabad ilyet mondani. Így hát a bevásárlások nem okoztak gondot. Az ABC jól felszerelt. Második reggelünkön jól be is vásároltunk, és a piac is közel, ahol a zöldségeket szereztük be. A vasútállomáson van egy magányos pult, ahol egy kedves hölgy isteni finom barackokat árul. Úgy emlékszem, amikor utoljára szárszón nyaraltunk, akkor is tőle vettük minden nap a barackokat, bár akkor még ő is a piacon árult. Említettem már, hogy nagyon örülök, ha hosszú évek elteltével olyasmit találok, ami annak idején nagyon jó volt, és jó újra felfedezni és tapasztalni, még mindig jó. Na a hölgy barack kínálata az.

Mivel tulajdonképpen az egész napot a strandon töltjük, az ebédre ott kerítettünk sor a közelben. Magán a strandon is, ami régebben a fizetős volt, de ma már ingyenes, sok a büfé. Lángos, hal, sültkolbász, rántottszelet sültkrumplival, rántott sajt, szóval nem volt nehéz dolgnk. A stranddal szemben étterem, a nevére nem emlékszem, de azt tudom, hogy menüt kínáltak 800 forintésrt (790). Igazán jó ár két tányér meleg ételért. Egyik nap azt is kipróbáltuk. Menza jellegű volt, ami teljes összhangban van a nagyon is baráti árral. Menzaszerű, de azért ízletes, és a kiszolgálás is jó. De hogy milyen kicsi a világ! Amikor reggel bementünk érdeklődni, hogy mi is lesz az aznapi menü, egy ismerősbe botlottunk. Vagyis pontosabban úgy történt, hogy a pincérlány megkérdezte, hogy nem ott lakunk-e véletlenül, ahol. Ugyanis ott volt hosztesz egy akcióban, ahol vásárolni szoktunk. Vagy egy évvel ezelőtt, és emlékezett ránk. Mondjuk elég látványos jelenség vagyunk mi ketten. Kellemes meglepetés volt… Azt már csak gonoszkodásból jegyzem meg, hogy valami baj lehetett a sörcsappal, vagy a sörrel, mert a pohár sör amit kaptam, elvesztette a szénsavasságát, mire beleittam volna, no de első szóra kicserélték egy ugyanolyanra J nem baj J

Második este ügyesebbek voltunk, mert korán mentünk vacsorázni. Kiszemelt célpontunk a Szárszó Étterem volt. Az előző esti sajnálkozás után a pincérlány megismert, és szívélyesen tessékelt a nyitott terasz egyik üres asztalához. Nem volt nehéz dolga, mert választási lehetőség volt bőven üres asztalokból. Hihetetlen, milyen pangás van. Most vagy nincsenek vendégek, vagy nem étteremben vacsoráznak, vagy nem tudom, de szinte kihalt volt minden vendéglátóhely… 

 

 

Kedvesem hideg gyümölcslevest kért, én egy tányér bográcsgulyást, ahogy a képen is látszik. Mindketten elégedetten fogyasztottuk el a felszolgált étkeket. A gyümileves meggyből volt, ami külön jó pont volt a kedvesem szemében, mert az a kedvence. A gulyásleves pedig számomra volt kellemes meglepetés. Második fogás rántott sajt az én szívem csücskének, nekem pedig cigánypecsenye. Az mondjuk bosszantó volt, hogy a sajt nagyjából kétszer akkora adag volt mint az én husim, de hát ez mindig így van, ha étterembe megyünk. Azt tudom, hogy ilyenkor azért nekem is segítenem kell majd a végén kiegyenlíteni a különbséget J. És az árakkal sem volt semmi baj, mert egy főétel (húsos)1200 forint körül volt. Nagyon jót ettünk, és hogy feltegyük a pontra az „Í”t, akarom mondani az „í”re a pontot, elindultunk megint borozni, de csak hazáig jutottunk…

Következő nap délben, kipróbáltuk a vasúti átjáróval szinte szemben lévő halsütőt. A végeredmény felemás, mert a párom keszege nagyon finom volt, de nekem a heck fűszerezése nem igazán jött be. Azért, majd ha arra járok még, kipróbálok mást is, még nem mondanám, hogy felejtős a hely. Este a retró étterem nevűt kerestük meg. 

 

 

Ez is zárva volt már az első estén. A kerthelységben unatkozó főúr fogadott minket. Nagyon hangulatos kis kert volt, rusztikus fa bútorokkal, a padokon suba, mindenhol paprika fűzérek lógtak, olyan vérbeli nyolcvanas évek dizájn. Az egyik falon valami elképesztően nagy vaddisznóbőr díszlett, de én ekkora kant még életemben nem láttam… 

 

 

A főűr egyből tegez, ez mondjuk rögtön rontana a pontokon, ha adnánk. Helyet foglalunk, kapjuk az étlapot, és a kérdést, italt mit hozhat. Újabb rossz pont, nincs magyar sör. Sem csapolva, sem üvegben. Erről lemaradok most. Rendeltünk. Kedvesem újfent rántott sajtot, én pedig megint gulyáslevest, de most csak csészében, és egy bakonyi sertésbordát még. A sajt kicsivel kevesebb volt, bár meg kell mondjam, nekem még jobban ízlett, mint az előző helyen. Ami meglepett, a gulyásleves mellé tálalt erős paprika… 

 

 

Ilyet még nem láttam étteremben. Összeaszott, poros ezeréves valamik, amik leginkább dísznek használhatóak, de semmiképpen nem morzsolnám bele a levesembe. A leves nem volt rossz, de a jótól is igen messze. Olyan igazán jellegtelen volt. A bakonyi borda sem volt rosz, csak abból meg a sót felejtette ki a szakács. Amúgy finom lett volna, de az sem volt egy karakteres valami. Igazán sem a hús nem volt nagyon finom, sem a gombaszósz, de legalább a galuska, aliasz nokedli jól volt elkészítve. Ez az étterem valamivel drágább volt, mint az előző, és összességében valamivel gyengébb is.

Utolsó vacsora… Véndiófa étterem, ahol úgy hirdetik magukat, hogy a település legpatinásabb étterme. Hát a patina megvolt. Vadászlak szerű belső, a falon agancsok és vadbőrök. 

 

 

A mennyezet fából, a boxok is, látványra egy régies vadászklub. Párom fogalmazta meg jól a hely hangulatát: Retrohodály… hatalmas belső tér, ronda műkőpadló… Az mondjuk szintén furcsa volt hogy percekig észre sem vették az érkezésünket. Egyszer csak mosolygós pincérnő kerül elő. A rendelés: Párom paradicsomlevest, majd milánóit, 

 

 

én újházi tyúkhúslevest és velővel töltött sertésszelet kértem. Egyszerűen szólva az ételek egy katasztrófa. A paradicsomleves olyan, mintha a gulyást és a halászlét összeöntötték volna, egy kevés paradicsommal, de épp csak alig érezhetően megízesítették volna… Szóval a paradicsomhoz nem sok köze volt. Paprika ízű és színű lé, némi halas beütéssel… Az én levesem is olyan, hogy ha az anyósom ilyet főz egy egyszerű vasárnapra, mert épp rossz passzban van, akkor inkább fel sem teszi az asztalra. A milánói valami üveges szószból készült, és egy adagban vagy egy deci olaj maradt a tányéron. 

 

 

Én a hús mellé petrezselymes burgonyát kértem, de az minden volt, csak jó nem. A félig főtt krumplit megszórták gorombára vágott petrezselyemmel. Ráadásul a hús sósságát volt hivatott ellensúlyozni a köret sótlansága… A régi patina, sajnos mára már inkább csak erős kopásokat jelent a hajdan talán szebb napokat is látott intézmény megjelenésén. Ahogy az eddigi helyek is, ez sem volt tele, viszont ellenben teljesen üres volt. Azaz ez nem igaz, mert a bejárattal szemben néhány helybéli iszogatott a söntésben. Itt jegyezném meg, hogy a legpatinásabbnak hirdetett helyre alig merészkedtünk be, mert a bejárattal szemben a söntés egy ötödosztályú kocsmára hajazott leginkább. Látványban, közönségben és szagban is igazi talponállós köpködős kocsmafíling…Az étterem részben az asztalok küzül pedig egynél két idősebb úr vacsorázott. Ez sem az az étterem, amit bárkinek is szívesen ajánlanék. Olyannyira nem az, hogy desszertet inkább nem is rendeltünk már, pedig a túrógombóc igazán kecsegtető lett volna, de négyből négy nulla pontos étel után inkább nem kértünk…

Hát nagyjából így jártunk az éttermekkel, és csak egy hely maradt ki, amit azért majd még egyszer kipróbálunk, de most nem jutott rá idő, a vasútállomással szemben egy nyitott terasz… Ígéretesnek tűnt a hely, mert állandóan tele volt…