Mint azt a cím is jelzi, ez nem a legegyszerűbb kivitelezési módja az amúgy istenire sikeredett ételnek. De nézzük csak milyen rögös út vezetett a dicsőséghez.

Végy egy csülköt, és főzd puhára…

Itt kezdődik a gond, ha a csülök nem fér bele sem a kuktába, sem a legnagyobb fazékba. Úgy frissiben elfűrészelni meg nem tudtam, mert nincs ehhez megfelelő amputációs műszerem… Maradt tehát a sokat látott wok, ami egyébként kétségesen alkalmas csupán a kívánt hatás elérésére. Mindenesetre elszántan és éhesen nekiláttam a csodának. Csak ne párologna olyan gyorsan azon a hatalmas felületen a víz. Döbbenet, hogy negyedóránként egy litert kellett rálöttyinteni. És mondjuk olyan cirka hat óra kellett neki, hogy majdnem puha legyen.

Amikor már nem bírtam minden figyelmemet az egy szál csülökre koncentrélni, feltettem a babot a kuktában. Kellene egy nagyobb kukta, de annak meg az lenne a hátránya, hogy nem nagyon használnánk ki… Ami van. Az viszont a babhoz éppen megfelelő méretű volt. A répát és a gyökeret hasábokra vágtam. Bablevesbe nem szeretem karikában a zöldségféléket. Szerintem hosszában illik bele, bár ez azt hiszem nem kardinális kérdés. No de, a beáztatott babot beletettem, rá a gyökérből is, répából is egy kevés, két hatalmas fej fokhagyma, és egész bors.

Én nem nagyon értek a kuktához, ezért internetes ismerősöket faggattam ki, mennyi ideig is kell főzni a babot. Fél óra, a sípolástól, szólt az intenció. Igaza lett, ez a nő tud valamit, bár saját állítása szerint mindent kuktában készít. Csetvilági ösmerősök aztán viccelődtek is vele, hogy talán a kávét teát is… Ilyen a csetvilág.

Letelt a fél óra, még nem teljesen puha a bab, épp ahogy akartam. Hozzáadtam a többi zöldséget. Ezt amúgy nem értem, mert a gyökér inkább fehér, a répa pedig inkább piros, de semmiképp nem zöld… A csülök végre megpuhult, feldaraboltam, a bőrét nem tettem bele.

Még vagy egy órát bugyogott együtt az egész. Jajj egy apróságot elfelejtettem. A babot a csülökről lemert lével tettem fel főni. Onnan meg a hiányt friss vízzel pótoltam.

Utolsó lépésként még kevertem bele egy „csepp” erős paprikakrémet. Nem reklámozom az erős pistát, ezért írtam körbe, de amúgy azt használom az ilyenekre, pedig már többfélét is lehet kapni, de hát mint tudjuk, a piros pöttyös az igazi…

Be kell valljam, hogy én rántással sűrítettem volna, de párom jobban szereti habarva. Így ez már az ő dolga volt. Hát a mellékelt ábrán látható edényből tegnap kettővel is megkóstoltam. Azt hiszem büszke vagyok a csülkös bablevesemre, még akkor is, ha talán nem a legegyszerűbb módját választottam az elkészítésének.